LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Megmondtam, hogy ne menj Bilbaóba…

el1Mert oda járnak a spanyol csatárok és mert a tavalyi MU-verés után egy ötös nem lett volna irreális. Aztán persze megnyugodtunk, hogy a HJK elhappolta előlünk az Athleticet – megmentve egyik kedvenc rigmusom hitelességét – és a Liverpool sem utazik Skóciánál messzebb az utolsó selejtezőkörben. Gianni keze tehát nem remegett meg a piros golyók között: jön a Brugge, jöjjön a beharangozó.

 

Múlt hét vasárnap a Brugge hivatalos honlapján a Kecskemét elleni győzelmünk ment eseményszámba, majd a pécsi mérkőzést is méltatták egy bejegyzéssel, sőt még egy faarcú megfigyelőt is küldtek, aki nem árult el semmit azon kívül, hogy szerinte verhetőek vagyunk. Részünkről annyi telik, hogy ami információ otthonról elérhető, abból próbáljuk meg feltérképezni leendő ellenfelünket játékosállomány, idei-tavalyi teljesítmény, erősségek-gyengeségek szempontjából, egyszóval megpróbáljuk lejátszani papíron, amit a játékosok majd füvön rendeznek le.

Európában

A legfontosabb tény a Club Brugge együttesével kapcsolatban – azon túl, hogy egy héten belül két olyan csapat az ellenfelük, ahol Coulibalynak hívják az éket – a folyamatos nemzetközi szereplés: az elmúlt négy idényben mindig EL-jutottak a csoportkörig, legalább. Tavaly a Birmingham Cityt utasították maguk mögé egy ponttal, megszerezve a második helyet a Braga mögött (a Maribor lett a negyedik egy ponttal), majd a Hannover 96 jelentete a végállomást az egyenes kieséses szakasz első körében (a németeket a későbbi győztes Atletico Madrid búcsúztatta). Utolsó nemzetközi ellenfelük a Koppenhága volt a BL-selejtező nem-bajnoki ágán, kiesésükben pedig a játékvezetők is szerepet vállaltak, ugyanis nem adtak meg egy szabályos gólt 2-2-es állásnál (0-0 volt Dániában) lesre hivatkozva, az utolsó szöglethez felfutó kapus üresen maradt kapuja pedig van annyira széles, hogy egy dán játékos könnyedén betalál 40 méterről is.

A csapat

Leekens edzőnek – ha a transfermarkt.de árait vesszük alapul – hatszor nagyobb összértékű keret áll rendelkezésére, mint Elemérnek, ráadásul a legjobb összeállításban pályára lépő csapatban csak olyan játékosok szerepelnek, akik mind drágábbak, mint a jelenleg 1,2 millióra taksált Varga. A kapuban a volt szerb válogatott Jorgacevic áll, akit tavaly nyáron szereztek meg a Gent együttesétől, ahol végigvédett jó néhány szezont. A védelemben – feltehetőleg – a Figueras-Donk-Larsen trió mellett jobb fullback-ként szerepel majd a többszörös belga válogatott Hoefkens, aki fénykorát egyszerre élte meg a Premier League-gel (emlékszünk a 2008-as angol dominanciára a BL-ben, ekkor Hoefkens is a ködös albionban rúgta a bőrt) és aki egyben csapatkapitányként, 33 évével a rutin képviselője a csapatban, amelynek teljes kerete egyébként jó három évvel fiatalabb a Debrecennél. A középpályán az utóbbi időben Blondel mellett az a Zimling kubikol, aki az Európa-bajnokságon is rongálta a gyeptéglákat a dán válogatottban, valamint a csapat legértékesebb játékosa, Odjidja-Ofoe, aki idén eddig egy gólt és két asszisztot jegyez. Balszélen az izraeli válogatóttból már ismert Rafaelov, a másik vonal mellett pedig a 20 éves Meunier próbálja majd bolondítani a védőket, centerposztra pedig Tchité lenne az egyértelmű választás, de a Nijmegenben egy idény alatt 23 gólig jutó, nevében két redundáns mássalhangzót hordozó Vleminckx és a tavalyi igazolás, Bacca is rendelkezésre áll. Csatárposzton tehát nincs gond annak ellenére, hogy Kouemahat és Akpalat is eladták. A cserepadról szállhat be Lestienne és az a Vazquez, aki megjárta már az elitek elitjét, ugyanis a 2010/11-es szezonban a Barcelona színeiben gólt szerzett, méghozzá a BL-ben, igaz azon a mérkőzésen, mikor a B-csapat kapott lehetőséget és oktatta a Rubin Kazanyt.


Néhány összefoglaló alapján azonban nem tőle kell leginkább tartanunk, annál inkább a Rafaelov-Meunier párostól: mindketten jó labdaérzékkel megáldott, gyors játékosok, jól cseleznek, építőkövei a Brugge kontráinak, korai labdavesztés után rájuk kell figyelni, ők indulnak a kontrával leggyorsabban – illetve nem szabad elvszteni a labdát. A kontráik – márcsak a kontratámadás természeténél fogva is – veszélyesek, Kondásnak megkülönböztetett figyelemmel kell a csapatot felkészítenie ezek levédekezésére, elkerülésére, mert a góljaik jelentős részét középpályán szerzett labdákból, néhány passz és egy-két csel után szerzik. Alapvetően 4-3-3 a hadrend, megtámadják a labdás játékost már a támadóharmadban, Odjidja is fellép egészen a csatárok közé letámadásnál negyedik csatárnak. Nem ívelgetik be ész nélkül, ha nem muszáj, inkább elindulnak a tizenhatos vonalán befelé, visszaadják a második hullámban érkezőknek, laposan centrerznek, esetleg lőnek 15-18 méterről.

Esélyek

lokibrugge1tacticsAnnak ellenére, hogy a belgák a bajnokságban eddig nem kaptak ki, már két idei mérkőzésükön is megtörtént velük, hogy háromszor szedték ki a labdát a hálóból és ha kevés kapott góllal hozták a találkozót, az ellenfélnek voltak kihasználatlan lehetőségei. Talán a mi stílusunknak jobban is fekszik a Brugge, mint a BATE lapos passzos, lassú játéka, mert bátran felvállalják a támadójátékot, gyakran hagynak hátul területet és hajlamosak is ott hibázni. A védelmük tehát nem Alcatraz, de nem is a Gyorskocsi utca: ez a párharc csak akkor alakulhat kedvezően számunkra, ha a legjobb csapatunkkal állunk fel és mindenki erőn felülit nyújt. Ezen a szinten már nem férnek bele Rezes és Kulcsár céltalan cselei, Ramos elszórt labdái, Korhut rossz belépői, mert a Jupiler Pro League egy sebességfokozattal gyorsabb, mint a hazai élvonal. Amikor három éve a BL csoportkörében megtapasztaltuk, hogy milyen focit játszanak Európában, a csapat képes volt erőn felül teljesíteni, látszott a fiúkon, hogy képesek magasabb szinten futballozni a megszokottnál és most pontosan ez a plusz kell: ami nem jön ki egy olyan bajnokin, ahol az ellenfél tábora 1000 nyugdíjasból áll, annak most ki kell jönnie, mert rá leszünk kényszerítve. A kóbor labdákért gyorsabban kell sprintelni, a beadásoknál magasabbra kell ugrani, a párharcokba erősebben kell belemenni.

A szakmai stáb valószínűleg a kép szerinti felállásnak szavaz bizalmat, de talán Sidibe jobban tudna érvényesülni ékként, Coulibalyt pedig ki lehetne parancsolni balszélre, onnan jobban tudna indulni, több területe lenne, persze a védekezéshez nem fűlik a foga, de ez a nemzetközi porond, itt még CR is visszafut, ha kell. Nem lenne továbbá ördögtől való gondolat Selim visszavonása Józsika mellé, és felállni 4-2-3-1-gyel, és bár ez a szisztéma eddig nem szerepelt a fegyvertárban, működőképes lehet. Az biztos, hogy 4-4-2-vel nem megyünk semmire: feleslegesen elöl botorkáló csatárok várják, hogy a lyukas középpálya játékba hozza őket, miután rohangáltak egy kiadósat az ellenfél által járatott labda után.

Sajnos Varga és Bouadla játéka kérdéses. Mikor a Manchester volt az ellenfél, Dombi azt nyilatkozta a meccs után, hogy nem gondolkodtak, csak passzoltak Sándorhoz, mert ő megoldja. Akkor ő húzta a csapatot, három éve Leandro és Rudolf, most Selim és Varga. Fel kell pörögni, mert a BATE elaltatott minket, nem játszottunk itthon elég lendülettel, most ez nem történhet meg, az elejétől kezdve a legnagyobb tempót kell diktálni.

Hajrá Loki, Hajrá Debrecen!

(A kép forrása:goal.com)